Blagovesztenszka Görög-Keleti templom - Szentendre

látnivalók Szentendrén

Blagovesztenszka Görög-Keleti templom - Szentendre

Fő-téri elhelyezkedése miatt a város egyik jelképe, s talán a legismertebb is a templomai közül.

Építtetői a körülötte elterülő városnegyed görög kereskedői voltak.

A korábbi fatemplom helyén 1752-ben épült, rokokó elemekkel gazdagított barokk templom Szentendre egyik legjelentősebb műemléke.

Különlegessége az alaprajzilag is íves kő kapukeret, valamint a torony magas harangablakai előtti, szintén íves, apró kőerkélyek.

Az oldalbejárat mellett görög feliratú, vörösmárvány síremlék és egy faragott gyertyafülke, a kapu fölött Szent Konstantin és Szent Ilona freskója látható.

A templom északi falával összeépített épület a Ferenczy Múzeumnak ad helyet.

A belső térben a gazdagon díszített, áttört, boltozatig emelkedő ikonfal, a vörösmárvány oltár és az áldozást előkészítő asztal emelendő ki.


A templomban ma már nem végeznek szertartást, gyakorlatilag inkább múzeumként működik.

Hétfő kivételével 10-17 óráig tart nyitva, a belépő 200 Ft.

BLAGOVESZTENSZKA - GÖRÖGKELETI TEMPLOM
Szentendre, Fő tér
Tel: 26/310-554

  • Szentendre

    A Dunakanyar kapujában, a Pilis és a Duna, hegy és sík vidék találkozásánál, gyönyörű természeti környezetben található Szentendre, amely kedvelt kirándulóhely a fővárostól 8 kilo...



Szentendrei programok

Szállások Szentendrén



Akciós ajánlatok feltöltés alatt!

és környékén


Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu